Neked.. (B. Á.)

Adott egy románc, egy nagy szerelem. Vagy csak egy lehetőség? Talán csak egy randi, vagy csak valami kis kezdődő láng. És úgy tűnik, örökre kezdet is marad.
Mindig tudtam, hogy a második lehetek csak az életedben,de ne haragudj, ha szeretőből csak az egyetlen akartam lenni.
Nem tudom miért írom le ezt, és lehet, hogy nem is neked írom, hanem magamnak.
Úgyhogy az sem számít, ha nem olvasod el.
Tudod, eleget gondolkoztam rajtunk. Talán túl sokat is. Nagyon sok mindenre nem találok magyarázatot – persze te adhatnál, de nem teszed.
Úgyhogy csak elfogadom, jobb híján, azt, ami van. Illetve, ami nincs.
Mert a jelszó az Ő számára az, hogy nem akar komoly kapcsolatot, nem akar semmilyen kapcsolatot. Ő szabad akar maradni, egyáltalán nem áll készen semmire, ahol felnőttként kellene viselkedni.
Nem lesz többet ,,Jó reggelt, hogy aludtál?”,,,Olyan jó lenne látni Téged!” vagy ,,Milyen napod volt?”.
Rettenetesen hiányozni fog, de meg kell tanulnom, hogy nem tehetek én ebbe a ,,kapcsolatba” (hívjuk bárhogy) 90%-ot.
Tudod, sok napon nem jutsz az eszembe.
Olyankor minden olyan, mint régen, amikor még nem voltál.
Sulizok, lazítok, beszélgetek, csendesen nézelődöm, sírok, nevetek. Egymillió dologra összpontosítok, de rád nem.
De néhanap, egyszer csak ott vagy a fejemben. Elég hozzá, ha megpillantok valakit az utcán, aki rád hasonlít. Vagy meghallok egy dallamot, ami hozzád kötődik.
Vagy valaki kimondja a neved.
És eszembe jutsz, és én megint azon kattogok,mi lett volna, ha…

Egy ideig azt kívántam, bár soha ne ismertelek volna meg. De mára örülök
Szerettem magamat, mikor veled voltam. Szerettem azt a lányt, aki melletted lett belőlem. Az a lány érdekes volt, merész, zabolátlan. Tudott élni.
Szerettem, hogy mindenről tudtunk beszélgetni.
Emlékszem mikor az ágyban fekve a plafont bámúlva elmondtam neked a terveimet, vágyaimat, minden álmomat. És te soha nem nevettél ki. Emlékszem mikor a kocsiban ülve elmeséltük egymásnak a múltunkat, a hibáinkat.. mindent megtudtunk beszélni.
Akkoriban hittem, ez mindig így lesz.
Aztán te úgy döntöttél: ennyi volt. És nekem túl kellett élnem a fájdalmat, amit a távozásod okozott.
Én még nem voltam túl rajtad akkor.
Túl? Hiszen fülig benned voltam. Mindent veled akartam, mindent veled terveztem, minden álmomban benne voltál. Csak én nem voltam benne a tiédben.
Igen, néha eszembe jutsz. Emlékszem rád, és a lányra, aki melletted voltam.
És azt a lányt nagyon szeretném újra felfedezni magamban.Azt a féktelen, merész, álmodozó, igazán élő lányt.
Hiányzol..